J.D. BARKER - A NEGYEDIK MAJOM

Ez volt az a könyv, amitől a hideg is kirázott, de egyszerűen mégsem tudtam letenni. Pár éve kezdtem el könyveket olvasni krimi/thriller kategóriában és nagy általánosságban mindig egy picit megfagyva csuktam be a végén őket. A negyedik majom, azonban más volt.

Személy szerint nem szeretem azokat a könyveket, amelyeknél a sztori 100 oldal elolvasása után kezd érdekessé válni. J.D. Barker könyvénél erről szó sem volt. Az író eszméletlenül ügyesen használja a szavakat és szinte már az első oldalnál felkeltette az érdeklődésemet és a kíváncsiságomat. Olyan szintű feszültség és izgalom járta át az egész testemet A negyedik majom olvasása közben, amire már rég nem volt példa.

Már maga a történet felépítése is magával ragadó. Az események először egy szálon indulnak, ahol Porter nyomozó bőrébe bújhatunk. Portert egy baleset helyszínére rendelik ki, amelyről hamar kiderül, hogy nem is biztos, hogy baleset. Pár oldal elolvasása után világossá válik, hogy a négy majom gyilkos utáni hajszában a gyorsaság kulcsfontosságú, hiszen a tét: a következő áldozat élete.

A könyvben nincsenek fölösleges oldalak. A fejezetek végén szinte mindig egy olyan éles fordulattal találtam magam szembe, amelytől egy kicsit úgy éreztem: „Na jó, még a következőt elolvasom, de aztán megyek csinálni a dolgom.” Persze, mondanom sem kell, hogy ezt a mondatot, amikor már a sokadik fejezet elolvasása után is elmondtam, inkább egyszerűen csak hagytam a csábításnak és kiolvastam a könyvet.

Engem, ami a leginkább foglalkoztat a sorozatgyilkosos sztoriknál, hogy megértsem azt a gondolatmenetet, ami arra sarkall egy adott embert, hogy a másik életét elvegye. Nem szeretem az olyan történeteket, ahol egyszerűen csak szembe állítanak a ténnyel, hogy itt egy sorozatgyilkos, aki így és így öl és pont. Oké, de miért? Hogyan jut el odáig, hogy megtegye ezeket a szörnyűségeket? Mi kattan el benne olyan szinten, hogy erre egyáltalán képes legyen?

J.D. Barker egy naplón keresztül mutatja be az olvasónak gyilkosunk gyerekkorát, amely alapos részletességgel avat be minket az „idilli” család mindennapjaiba és egy kamaszodó fiú gondolataiba. És, igen! Eléri, hogy megértsük, hogyan jut el ez a kisfiú odáig, hogy felnőtt korára totálisan elboruljon az elméje és ártatlan fiatal lányok életét használja fel, hogy a kicsit is simlis családokat megleckéztesse. Egyrészről fényt derít olyan bűntényekre, amelyekre a történetben a rendőrség önerőből nem képes, másrészről pedig istent játszva ítélkezik a bűnösök felett egy beteg játékot játszva.

Ha szereted a hátborzongató és egyben izgalmas történeteket, akkor A Negyedik Majom garantáltan nem fog csalódást okozni. A könyv egy pillanatra sem engedi, hogy elkalandozz olvasás közben. Tökéletesen látszik, hogy az író célja az volt, hogy folyamatosan megtartsa a figyelmedet 416 oldalon keresztül. Az olvasás közben azon fogod kapni magad, hogy már nem is a sorok kapaszkodnak beléd, hanem te csüngsz minden egyes elejtett mondatrészen… Akár egy majom! ;)

TIPP: Ha kedvezményesen szeretnéd beszerezni a könyvet, akkor kattints a book24 oldalára, ahol nagyon jó kis akciók várnak rád.



Mondd el a véleményedet kommentben és írd meg, hogy Te melyik könyvet ajánlanád, ha csak egyet választhatnál!

Minden jog fenntartva! Erdély Kitty blog ©2015